2011. november 11., péntek

Gere Irén

Őszi, hajnali búcsú

Ősz van.
Lásd, az akácok félelme
nem volt alaptalan.

Kócos hajadban
sárga falevél pihen,
kezed a tűnő
nyár után nyúl,
talpad alatt
fagyosan koppan
a föld csont-háta.

Rég elnyíltak
tavaszunk legszebb virágai,
és kezünk egymásnak szánt melegét
magának követeli
a hideg ajtókilincs.

Ősz van.
Újra és újra
eltűnsz előlem
a hajnal ködszekerén,
s elküldöd - magad helyett
hozzám - a novemberi szelet.