2011. október 8., szombat

Szemendei Ágnes

Könyörgés

Szenvedsz?
Igen szenvedek!
Megszenvedem az életet,
a döntést, mit magam hozok.
Salamon király hallgatlak,
itt vagyok..
előtted állok, ítéletedre várva.
Ne azért büntess Királyok Bölcse,
ne azért, amit a szívem őrizni fog örökre!
Hisz ragyog, mint Napkeleti utazók csillaga!
Lelkem Uram, nem bűnös, nem hazug,
csak mert látom, hova vinne ez az út?!
Az érzés, mit lelkem dajkál, érte ég,
de nem lehetek a fénye,

csak egy árva lángocska a messzeségbe',
emlékek elárvult fegyverhordozója,
ki hogy ne bántson, inkább szívébe zár
minden pillanatot, a holnapokra.
Ölelésünket,
mikor úgy karoltunk át, mint a fény
a kelő nap rózsaszín mosolyát,
a csókunk,
mi ajkunkra ülve gyümölccsé változott,
édes ízek szerelmével simogatott,
a vágyunk,
miből ezernyi csillag lett,
mikor egymásra találtunk,
és az álmunk,
azt hagyd meg nekem, - kérem,
a felejtés kincsét neki add, ne nékem.
Óvd a fájdalomtól, én nem tudom,
ezért a büntetésem vállalom!
Gyötrődjek emlékek égő parazsán,
a vágy, öleléséért égesse testem,
de tudom, jól döntöttem,
mert csak így tudom szeretni úgy,
hogy meg ne sebezzem.