2011. október 26., szerda

Jagos István

Bevarrtam szép száját a Csendnek
-részlet-

Bevarrtam szép száját a Csendnek.
Túl sokat suttogott itt belül.
Én se mondhattam volna szebben.
Ha isten a földre kényszerül,

nincs az a zaj, mely hallható lenne,
és nincs az a szín, mely látható.
Magára nagykabátot venne,
úgy utazna el nagy lélekhajón.

De hát itt maradt kiterülve,
valahogy titkon belém költözött.
Pedig én kabát nélkül ülve
fázós meztelennek öltözöm,

és így nincsen, mi melegítse,
voltaképp mégis belém bújt,
és csak suttog, de nem jó így sem,
ahogy a szívem belsejébe nyúl.

Facsar rajta mindig egy kicsit,
vér-csendesen, észrevétlenül,
...
Bevarrtam szép száját a Csendnek.
Túl sokat suttogott itt belül.
Csak tűrte, a szeme se rebbent.
Lélekhajóm lassan elmerül.