2011. szeptember 18., vasárnap

Bella István

Hó hull vállamra

Hogy van az milyen tétova
csodálkozás riasztott engem
Megyek zuhogó szédületben
Megyek és nem tudom hova

Hó hull vállamra Orgona
virága kong mégis időtlen
a decemberi levegőben
a tél a tél káprázata

A zsuppos házacskák sora
a tündökléstől sorra kigyullad
Zúg az éj Bordái sípolnak
mint egy hatalmas orgona

A tél s a téli nyár hada
maga dalol zuzzos füveknek
Azt kéne mondanom szeretlek
és tudom – nem mondom soha

Hát hagyj el Ócska mágia
ez az egész télről tűzvészről
Annyi az igaz az egészből
magam vagyok mint még soha