2011. június 22., szerda

Hámori István Péter

Hol szerethetlek, szabadon

Innen gondolok rád.
Tudatom legmélyebb kútjának alján
játszadozom a lehetőség variációival.
Szeretlek, kötöttségek nélkül, szabadon.
De felfelé kapaszkodva a kútgyűrűk érdes
falán, megcsappannak a változatok,
s a külszíni világ szigorú rendje
erkölccsé nyesegeti zabolátlan vágyaimat.
Elküldi hozzám követét, hogy oktasson:
„hazugságokra ne építsd érzelmeid házát,
mert bizony megroppan az, ha tükörbe nézel.
Ahol álságos a te lakod fundamentuma,
ingatag ott a reárakott pompa.
Ne szakítsad másra a szomorúság függönyét,
mert megöli boldogságodat a lopott öröm”
Szégyent éget lelkemre a napfény.
Bűntudatot ad őrzőmül az ég.
Idekint fegyelmezett, hű szolga vagyok,
ám néhanap lustán elheveredek
tudatom legmélyebb kútjának alján,
hol szerethetlek kötöttségek nélkül, szabadon.
S innen gondolok rád.