2010. október 2., szombat

Hollósy Tóth Klára

A csend hatalma

A magány testet, lelket szorongat,
oson, mint fák alatt a szürkület,
ölel, mint hűs ereket, partokat,
az elmúlássá testesült hideg.

Rászáll a fákra, bokrokra sorra,
a víztükrét simogatja szépen,
csendkezével álomba ringatja,
lelassítja minden rezdülésem.

Ha érint a csend üdvös hatalma,
mintha nyújtaná kezét az Isten,
magamba békít egy pillanatra,
hogy magával is meg- és kibékítsen.