2010. október 6., szerda

Fehér Miklós

úgy hagyom

mint a már szűk, kinőtt ruha,
úgy szorítanak mindennapjaim.
gúzsba kötnek a megszokások,
ismétlődő rossz unalmai.

emléket nem érő üres percek,
porban fuldokló hétköznapok
gyűlnek kupacba, mint a hamvak
gyászoló nélküli gyásznapon.

jeltelen sírba hullnak az évek,
nyomot sem hagyva maguk után.
észrevétlen fogy belőlem az élet,
teszem a dolgom monoton bután.

körbe nézve, nincs mit látnom,
szavaim csak kiürült hangok,
emelném karom ölelésre,
majd leejtem...úgy hagyom.