2010. október 24., vasárnap

Bonifert Ádám

Valahogy más
-részlet-

Az élet nehéz pillanatai közé tartozik a múlások felismerése.
És nehezen tanuljuk meg az intő jelekből időben felismerni azt, hogy ami volt, az már valahogy más...
A szerelemnél is...

Valahogy másként szállnak a hangok,
ritmusuk zavart, dallamuk más,
inkább a dobok és nem a lantok
zenélik el a belső vallomást.

Valahogy másként szólnak a szavak,
kongássá tompult belső csengésük,
lejtésük mögött visszhangok vannak,
pattanó kőként csúszik az élük.

Valahogy másként hívnak a színek,
mattabb fényt vernek vissza szemünkbe,
nem fut a vágy már túl magas ívet,
mintha a távlat közel kerülne.
...
Valahogy más a kéznek a súlya,
nehezebb, lassúbb simogatása,
hamvadó tűzét hiába fújja
melegre vágyók remegő szája.

Valahogy nehéz hinni, hogy múlik,
hittük – végtelen bennünk a véges,
s nem megyünk már egy végponton túlig,
szívünk hőt vesztett, lelkünk nem fényes.