2010. június 4., péntek

Jószay Magdolna

Láncszem-napjaink

Láncszemek kapcsolódnak egybe,
mindennapjaink, viselt dolgaink,
életünk percei sorjáznak...
s ahogy telik az idő - az életünk -,
a láncsor egyre hosszabb...

Nézegetem, forgatom,
érintem, szinte ízlelgetem
e láncszemeket...
legtöbbjük átlagos,
matt vagy fényes,
egyszerű vagy színes -
ők - dolgos hétköznapjaink,
munkánk, hivatásunk,
kötelességeink és itt vannak
a túlélt, nemszeretem-dolgok...

Van pár rozsdás szem,
megbújnak szégyenkezve,
betegen vagy megtörve,
a láncot mégis összetartva,
alázva és többször elejtve
találjuk meg őket újra meg újra,
hisz életláncunk
csak velük teljes,
fel kell vállalnunk
őket, így helyes...

Néhány láncszem ragyogva
szivárványszínben tündökölve
szívmeleget sugároz...
ezek ragyogó fénypercek,
ékesen csillogó drágakövek,
mélyek és őszinték, beszédesek,
boldogok, viccesek, örömteliek,
szeretetteljesek,
vagy lélekmelengetőn
szerelmesek...

Ilyen láncszemeken látlak
téged is, kedvesem.
Talán sokáig melengeted
magadnál a szívem,
s maradsz életem láncsorán
a legféltettebb láncszem.