2009. december 7., hétfő

Tóth Zita Emese

Cafat

Lépked a fegyelem,
nincs öröm,
csak figyelem,
ahogy álmaimban
szanaszét röpködöm,
s nincs is láb,
mi tartson, ha húz
az esés.

Csupán tévedés-
lenni
kisimult hibákon sóhajléptek nyomán,
visszanézni fájó-ostobán.

Világot képzel a remény.

Ez a könnycseppnyi hit
az enyém.

Letörlöm.