2009. december 21., hétfő

Kovács Anikó

Lassú gondolatok

Gyürkőzik velem az élet - maholnap temetnek...?
(csak Te láthatod mindezt, ki vitted a keresztet)
Most csupa villanás itt minden, s lángja elvakít;
régi életemből mi marad nekem holnap is...?

Nem akarok, de muszáj gondolnom a halálra,
legvégül mindenki magára marad -, magára...
A hűs fátyol alatt a zaj mégis csenddé békül,
hiszen itt vagy nekem, velem - elérhetetlenül.

Túl vagyok „nel mezzo del cammin di nostra vita”,
s addig élek, míg hangod szól - hozzám igazítva.
Már az ősz is elhagy, lassan vad, goromba tél van.
Jaj, súlyos keresztet dönt rám e halálos mértan...