2009. december 21., hétfő

Hollósy Tóth Klára

Mint estében a nyárfa...

Úgy illan az illúzió,
mint lefoszló hámszövet,
ez nálam már permanens lett,
sokadik éve nélküled.
Gyökeret vert a messzeség,
robog az idő futása,
utánad üvölt a jajgatás,
mint estében a nyárfa.

Az éltető fényt, és illatot
mohón kortyolja az ember,
némán tűr, küzd e bolygó fia,
igazán fölsírni nem mer.
Féltés és rettegés között
az öncsalás tesz vakká,
s a képzelt boldogság aztán
igazán boldogtalanná.