2009. december 17., csütörtök

Georg Trakl

Gyerekkor

Fürtösre ért a bodza, kék barlangja homályán
aludt a gyerekkor. A tűnt ösvényen,
ahol rőten suttog a vad fű,
most tűnődik az ág. A lombsusogás

úgy harsog, mint a kék patak árja a sziklán.
Szelíd a rigó szava. Hallgatagon
megy a pásztor az őszi dombról guruló nap után.

Egy kék pillanat már csak a lélek.
Félénk vad bukkan elő a fák közül, és
távol alusznak a régi harangok és a sötét tanyák.

Most hívőbben ismered a homályos évek titkát,
a magános őszt, szobák hűvössét;
és az angyali kéken lábnyomok fénylenek át.

Csöndesen zörren egy tárt ablak, könnyekig
meghat az omladozó temető, ha látod a dombon,
legendák érintik szíved; de néha felderül a lélek,
hogyha régi emberekre és sötétarany tavaszokra gondol.

Radnóti Miklós fordítása